Vállalati tartalom- és információmenedzsment

Átfogó vállalati információkezelés

Tartsa kordában a nagy mennyiségű dokumentumot és információt az itelligence sokéves tapasztalatával támogatva.

Vállalati tartalom- és információmenedzsment (EIM)

A rendszerezetlen információk növekedési üteme meghaladja a rendszerezett információkét, miközben a kapcsolódó folyamatok a szervezeti változások mozgatórugóivá váltak. Kezdetben a vállalatok az ERP projektekre, majd az információgyártásra összpontosítottak; két évtized múltán pedig kezdenek ráébredni, hogy az általuk feldolgozott információk mind a szervezetet, mind pedig a rendszereket túlterhelik.

Ezen változások miatt a korai elfogadók egy szerves fejlődési folyamat közepén találták magukat: fokozatosan eltávolodtak az archiválástól az Enterprise Content Management (ECM), vagyis a vállalati tartalomkezelés, irányába. Majd pedig, válaszként a digitális vállalat által támasztott kihívásokra, útjuk az Enterprise Information Management (EIM), azaz, a vállalati információkezelés felé vezet.

Tapasztalataink azt mutatják, hogy az Információs Vállalat felemelkedésének támogatása érdekében a vállalati stratégiának összhangban kell lennie a szervezet információs stratégiájával. Mi olyan megoldásokat és bevált módszereket kínálunk, amelyek elkísérik Önt a globális trendek által kitaposott új ösvényeken. Meggyőződésünk, hogy igazi sikert csakis a szervezet meglévő tőkéjének kihasználásával, a jelenlegi és jövőbeli szükségeltek megértése révén, az információs stratégiaként meghatározott koncepció fényében lehetséges elérni.

Az itelligence nem független kereskedő az EIM területén, hanem a piac számos vezető kereskedőjével való együttműködése révén inkább segítségnyújtó partner meglévő és potenciális ügyfelei részére.

Az itelligence Hungary (elődjén keresztül) 2000 óta az OpenText Corporation (IXOS) partnere, a helyi konkurens piacok elvárásai miatt pedig 2008-ban stratégiai partnerséget kötöttünk az ELO Digital Office GmbH-val. Az IDS Scheer-től örökölt folyamatközpontú megközelítésünk teszi teljessé a képet.

Portfóliónk ügyfeleink új követelményeinek figyelembe vételével került kialakításra. Az itelligence Hungary több mint tíz esztendeje foglalkozik adat- és dokumentumarchiválással. Hírnevünket öregbíti továbbá, hogy mi vagyunk a vezető professzionális SAP értékesítők egyike, számos sikeres implementációval a hátunk mögött.

A digitális vállalat meghatározása érdekében olyan eszközöket és megoldásokat fejlesztettünk ki, amelyek egyesítik magukban az ARIS alapú folyamatközpontú módszereket, valamint az SAP, OpenText és ELO Digital Office termékeket. Az EIM projektek a vállalati folyamatoktól függnek, amelyek ugyanakkor módosulnak, átrendeződnek, vagy egyszerűen csak optimalizálódnak az által, hogy kihasználják a vezető megoldások és az ipari szakértelem által biztosított legjobb gyakorlatokat. Módszertanunk segít meghatározni a vállalatok követelményeit és elvárásait, továbbá feltérképezni a jövőbeli fejlődéshez vezető helyes utat.

Az itelligence oly módon invesztált az EIM koncepcióba, hogy még a kiforrottság elérése előtt belépett a piacra. A potenciális ügyfelek felvilágosításától kezdve saját tanácsadóink képzésén át a projektek kidolgozásáig a helyi piacokon elért valamennyi eredményünkre büszkék vagyunk. Csapatunkat több mint 15 szakember alkotja, akik jó nyelvtudással és a nemzetközi ügyfeleknél megvalósított implementációk során szerzett, széles körű üzletági tapasztalatokkal rendelkeznek, és készek kilépni a helyi piacról és folytatni a globális kompetenciaközpont kiépítését.

Érdemes-e Önnek kapcsolatba lépnie velünk?

  • már használ SAP megoldásokat és teljesítménnyel kapcsolatos gondjai vannak
  • SAP-t használ, ügyfelei pedig olyan dolgokat emlegetnek mint DMS, worklow, HR dokumentumkezelés vagy munkavállalói önkiszolgálás.
  • SAP-t használ, IT részlege pedig nehezen birkózik meg a biztonsági mentésekkel vagy rendszermásolatokkal, bővítve ezzel a költséges vállalati adattárolási megoldások körét.
  • megfelelőségi problémái vannak és meg kell felelnie a SOX, FDA 21 CFR P. 11, BASEL II, III, MoReq, SEC 17a-4, DOMEA, vagy egyéb ipari és törvényi előírások követelményeinek.
  • már megkeresték az információ életciklus menedzsment, az iratkezelés vagy az adatmegőrzés kapcsán.
  • széles körű elvárásokat támaszt workflow és dokumentumkezelés terén.
  • csökkenteni kívánja a papíralapú munkavégzést, illetve meg kívánja vizsgálni az elektronikus dokumentumkezelés lehetőségeit.

Miként illeszthető megoldásunk az Ön stratégiájába?

Megoldásunk négy erőssége valamennyi szervezet mozgatórugója is egyben, és mindegyik magában foglalja az EIM koncepciót.

Társas

Az EIM a társas tevékenységekről szól. A mai vállalat egyik kihívása a szervezetben rejlő potenciál kiaknázása oly módon, hogy a munkatársak közti és a piac felé irányuló információáram felgyorsításán keresztül lehetővé teszi a hatékony megosztást és interaktivitást.

Mobil

Az EIM mobil integrációt igényel, még inkább, mint az ERP, hiszen a legtöbb folyamat hátterében emberi kommunikáció áll, az információ pedig a munkát végző személy kezébe kell, hogy eljusson. Ez jelentős IT jelent: a mobil információt biztonságban és szabályozás alatt kell tartani egy egyébiránt ingatag és természeténél fogva heterogén környezetben.

Felhő

Az EIM egyike lehet azon kezdeményezéseknek a vállalaton belül, amelyek teljes mértékben kihasználhatják (vagy akár ki is fogják használni) a felhő alapú megközelítést, hiszen az információnak kézben kell lennie világszerte és azonnal, egyszerre több eszközön is.

Big Data

Számos EIM folyamat, például a Digital Asset management, rendkívül adat intenzív, melynek során képeket, valamint audiovizuális információt és dokumentumokat kell feldolgozni és elérhetővé tenni roppant nagy mennyiségben. És semmilyen információnak nincs valós értéke mindaddig, amíg nem kereshető és azonnal hozzá nem férhető a végfelhasználók számára.

Mit kínálunk?

  • Dokumentumkezelés az ELO Digital Office termékeivel (helyi sajátosságok is)
  • Üzleti folyamatmenedzsment a webMethods, OpenText, SAP vagy ELO workflow megoldások segítségével
  • SAP adat- és dokumentumarchiválás, SAP ILM, Invoice Management, Data Archiving Study
  • Alkalmazás és információ integrálás
  • Tudásmenedzsment
  • Dokumentumkezelési megoldások és iratkezelés
  • Digital Asset Management
  • E-mail archiválás, kezelés és monitoring, felhő megoldás
  • Bővítmények az MS Sharepoint megoldásokhoz (DMS integráció, archiválás)
  • Web Content Management és együttműködés
  • Scanning, OCR, e-invoice integráció

Tanúsítványok

  • OpenText Archive Server v5.0-10.x
  • OpenText Transactional Content Processing
  • OpenText Captures Center (OCR) és Invoice Capture Center
  • OpenText Vendor Invoice Management
  • webMethods ESB developer
  • ELOprofessional és ELOenterprise v 6 & 7
  • ELO Business Logic Provider
  • ELO DocXtractor
  • ARIS Process Administrator

Megfelelő partner Önnek az intelligence?

Hogy döntését megkönnyítsük, álljon itt egy (korántsem teljes) lista néhány főbb ügyfelünk és számos kivitelezett projektünk megnevezésével.

AUDI

járműipar – Az OpenText Transactional Content Processing megoldás implementálása az OCR, e-invoice First BusinessPost és VDA4938 integrációval együtt

E.ON

közmű – SAP adat- és dokumentumarchiválás (IS-U is) OpenText megoldások segítségével

EDF - DÉMÁSZ

közmű – SAP adat- és dokumentumarchiválás (IS-U is), Easy Archive alapján

HP – BPO (EDS Hungary)

szolgáltató – Az OpenText Production DMS megoldás implementálása

EGIS

gyógyszeripar – SAP adatarchiválás OpenText segítségével, e-mail archiválás és DMS stratégia

GDF Suez

közmű – SAP adat- és dokumentumarchiválás, SAP Invoice Management OpenText segítségével, ICC-vel együtt, IBM Common Store integrációval

MOL

olaj és gáz – SAP adat- és dokumentumarchiválás OpenText segítségével, e-mail archiválási stratégia

ENI - TiGÁZ

közmű – SAP adat- és dokumentumarchiválás OpenText segítségével, SAP Invoice Management OpenText segítségével, OCR-rel, vállalati szintű DMS implementáció az ELO Enterprise-ba történő integrálással együtt

Ismertetők

Vállalati tartalom- és információmenedzsment (EIM)

Olyan megoldásokat és bevált módszereket kínálunk, amelyek elkísérik Önt a globális trendek által kitaposott új ösvényeken.

Letöltés most

Keressen minket még ma!

Szeretne részletesebb információt kapni vállalati tartalom- és információ-menedzsment témában? Szakértőink részletesebb útmutatására van szüksége vagy részt kíván venni bemutatónkon?

Lépjen velünk kapcsolatba, örömmel segítünk Önnek!

Kapcsolat Lázár Péter projektvezető, EIM +36 1 4523800

Kapcsolat
Kapcsolat

Kérdés esetén keressen minket!